• Facebook
  • Twitter
  • YouTube
  • StumbleUpon
  • RSS

2012-10-16

Ford Fiesta Movement - egy sikeres közösségi média kampány eredményei


A Ford az egyik legjelentősebb multinacionális nagyvállalat, amely az elsők között alkalmazta a közösségi média által nyújtott eszközöket és lehetőségeket. Ezt bizonyítja egyik sikeres, még 2009 elején indított “Fiesta Movement” kampányuk, amelynek célja az volt, hogy még az akkor új Fiesta típus bevezetése előtt megkedveltesse a „kis autók is lehetnek menők” gondolatot a hagyományosan nagy autók irányt rajongó amerikai vásárlók körében.

A cég internetes közösségi médiával kapcsolatos, ma már eredményekkel igazolhatóan sikeres stratégiáját Scott Monty, a Ford közösségi média vezetője akkoriban így foglalta össze: "a Ford közösségi média stratégia célja a vállalat emberibb arculatának kialakítása (humanizálása) a vásárlók Ford alkalmazottakkal és egymással való összekapcsolásán keresztül, mely folyamat során értékteremtésre törekszünk."


A kampányról röviden

2009-ben a Ford merőben új módszert választott az új márka egyesült államokbeli bevezetéséhez: a megszokottaktól eltérően nem ismert szakújságíróknak osztotta ki a prototípusokat, hanem a létrehozott közösségi honlapon keresztül jelentkező 4000 ember közül kiválasztott több tucat húszegynéhány éves potenciális vásárlót, akik fél évig használhatták az autót. Cserébe, a kiválasztottaknak meg kellett osztaniuk az új autóval kapcsolatos tapasztalataikat a legismertebb közösségi médiumokon e célra létrehozott Ford oldalakon (Facebook, Flickr, Twitter, YouTube). A mozgalomban résztvevő 100 kiválasztott „ügynöknek” (agent) a kampány során havonta egy-egy küldetést kellett végrehajtani, amiről be kellett számolniuk az előbb említett közösségi médiumokon. Ilyen küldetés volt például, hogy az ügynököknek el kellett készíteni egy 5 perces rövidfilmet a kedvenc filmjük alapján, vagy például találniuk kellett egy hasonmást és rá kellett venni, hogy utánozza egy jelenetben az „eredeti” hírességet.1


A kampány eredményei – 10 ezer előrendelés, 52 ezer tesztvezetés, 28 millió YouTube videó megtekintés, …

A kampány eredményeiről nemrég számolt be Jim Farley, a Ford marketing igazgatója egy konferencián. Elmondta, hogy ez a kampány volt a Ford első jelentős piaci bevezetés előtti (pre-launch) kampánya. Meglepte őket az eredmény:

  • az ügynökök körülbelül 50 ezer digitális tartalmat publikáltak a kampányban meghatározott közösségi médiumokon (Facebook, Flickr, Twitter, YouTube);
  • 10 ezer online előrendelés történt;
  • 52 ezer tesztvezetést bonyolítottak le;
  • 28 millió YouTube videót tekintettek meg az érdeklődők;
  • összességében 58%-os márkaismertséget értek el a kampány végére.

Jim Farley szerint „alig költöttünk valamit” a kampányra, viszont rengeteget tanultunk: mik a vásárlók tényleges színpreferenciája, milyen extrákat igényelnek leginkább. Az is beigazolódott, hogy a globális kampányokhoz képest  mennyivel hatékonyabbak a helyi piacokra szabott kampányok.2


A közösségi média alkalmazásával „jelentős költségmegtakarítást” ért el a Ford

Egy korábbi nyilatkozatában Jim Farley egy alig több mint öt perces videóinterjúban számolt be arról, hogy a Ford milyen hatékonyan alkalmazza a közösségi médiát. (Az interjút neves amerikai blogírók által előre feltett kérdésekből állították össze.)




Milyen tapasztalatokkal lett gazdagabb a Ford a közösségi média csatornáin történő interakciók során és ez hogyan hatott a Ford eddigi ügyfélélménnyel kapcsolatos nézeteire?

"Az autóink közösségi médián keresztül történő piaci bevezetésének egyik fontos tanúsága, hogy mennyire fontos az ügyfelek számára annak érzése, hogy aktív részesei a folyamatnak. A közösségi média előtti korszakban csak akkor beszélhettünk ügyfélélményről (customer experience), amikor eladtuk vagy szervizeltük autóinkat ügyfeleink számára. A közösségi médiára épülő Fiesta Movement vagy a Focus Global Test Drive kampány során azonban arra kértük a (potenciális) fogyasztóinkat, hogy aktívan vegyenek részt a termékünk piaci bevezetésében. Nagyon meg kell gondolnunk, hogy mit kérünk tőlük, és hogy ennek fejében mit adunk nekik. Ez egy új eleme az ilyen kampányoknak.

Az elején egy kissé önzőek voltunk és főként a bevezetendő termék előtérbe helyezésére gondoltunk, de meg kellett tanulnunk, hogy minél szórakoztatóbb a kampány a résztvevők számára, annál hasznosabb nekünk, mint vállalatnak."


Milyen szempontból találta a leghasznosabbnak a közösségi médiát: a lojalitás, a vásárlással kapcsolatos döntés szempontjából, vagy ügyfélszolgálati szempontból?

"Elsősorban a vásárlással kapcsolatos döntés (consideration) szempontjából találtuk leghasznosabbnak a közösségi médiát, mivel a közösségi médián alapuló termékbevezetés lehetővé tette számunkra, hogy az autó ismertségét még a piaci bevezetés előtt jelentősen növelhessük. Így történt ez a Fiesta Movement kampány során is, ahol olyan emberek figyelmét is sikerült felkelteni, akik normál esetben eddig nem mutattak különösebb érdeklődést.

Tehát a közösségi média lehetővé tette, hogy hitelesen tudjunk emberekkel kapcsolatba lépni az új autóinkkal kapcsolatban, és olyan autókkal kapcsolatban is, amikről nem is gondolták volna az emberek, hogy Ford. (Jim Farley az USA-ban nem oly elterjedt és nem nagyon ismert kisvárosi autókra gondolt, mit pl. az említett Fiesta vagy Focus.)

Például a Focus eladások jelentős növekedését észleltük miután a Fiestát piacra dobtuk: sokan csak akkor fedezték fel a Focust, amikor elmentek megnézni a Fiestát. Számunkra is meglepő volt, hogy mennyien nem ismerik a másik kis autónkat, a Focust."


Van-e olyan terület a Fordon belül, amellyel kapcsolatban elmondható, hogy a közösségi média alkalmazása csökkentette a költségeket vagy javította a meglévő üzleti folyamatokat?

„A közösségi média hangsúlyozásának egyik igazi előnye az a drámai hatékonyság, amit tapasztaltunk! Nem is számítottunk rá. Jelentős reklámköltséget takarítottunk meg azzal, hogy még a valós piaci bevezetés (értékesítés) előtt a közösségi médián keresztül emberek sorát vontuk be az új autó megismerésébe, megismertetésébe, így csökkent a piaci bevezetés utáni tradicionális marketingtevékenységek költsége. A Fiesta Movement kampány során nagyobb külső segítség nélküli (spontán) autómárka ismertséget értünk el, mint a versenytárs Fiat vagy Yaris és csak a hagyományos TV kampány költségének egytizedére volt szükség. Tehát a piaci értékesítés előtti közösségi média alapú kampánnyal, amellyel a közösségi médián keresztül kommunikáltuk az új termékkel kapcsolatos információkat, ténylegesen csökkenthettük a tradicionális reklámköltségeket.”


Milyen mértékben bővült a marketing csapat a közösségi média tevékenységeknek köszönhetően az elmúlt 24 hónapban?

„Nem is a marketing csapat tagjainak száma nőtt meg jelentősen, hanem sokkal inkább a munkatársak tapasztalatainak sokrétűsége. Olyan tudással, tapasztalattal rendelkező kollégák is részt vesznek a munkában, akik azelőtt nem voltak a csapat tagjai. Olyan emberekről van itt szó, akik kreatívan gondolkodnak, különböző ötletekkel állnak elő, pl. egy Facebook alkalmazással kapcsolatban. Ezt a munkát nem lehet kizárólag az ügynökségre delegálni. Az ügynökség ügyfeleként mi magunknak is meg kell tudnunk fogalmazni kreatív ötleteket. Még inkább elmosódnak a határok a marketing, a PR és az ügynökségi feladatok között.

A Ford az egyik leghatározottabb módon mozdult el a közösségi média irányába, csökkentve a reklámköltségeket. Volt olyan pont, amikor a Fordon belül megkérdőjeleződött ez a stratégia?”


Őszintén szólva a legnagyobb meglepetés számunkra az volt, hogy mennyire alapvető (mainstream) médiává vált a közösségi média.

„A Fiesta Movement kampány olyan sikeres volt, hogy megváltoztatta az Explorer piaci bevezetésével kapcsolatos gondolkodásmódunkat is. Ezért döntöttünk úgy ezen a nyáron, hogy az új Explorer bevezetését a Facebook-on keresztül fogjuk megcsinálni. Focus Global Test Drive néven indult el az új Focus globális tesztvezetési kampánya, amely során 100 ember jelentkezését várják szerte a világon – ez a kampány is a Facebook-on indult el (és a bejegyzés írásakor még tart).”


Vannak-e olyan dolgok, amiket máshogyan csinálnának?

„Talán… talán gyorsabban kellett volna lépnünk és talán már régóta ezt kellett volna tennünk.”


Kapcsolódó blogbejegyzéseim:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 

LinkedIn + levélírás

Nevezd meg! Ne add el!

Creative Commons License Gárdos Attila "A közösségi média vállalati alkalmazásáról" című műve Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el! 2.5 Magyarország Licenc alatt védve.